Tavasz köszöntő!

2012. márc. 7. 22:28 - írta rockstar20

Először is, sajnálom csajok, hogy eltűntem az első bejegyzés után, és nem tudtam közölni semmit, de összejött minden, viszont most itt a tavasz és újult erővel vágok bele a blogba.

A tavasz elért Kanada ezen részére is. Már nagyon várta mindenki, és ahogy elnéztem ma az embereket, örültek is hogy végre napsütést látnak, és melegebbet éreznek. Torontóval nincs semmi gond, hiszen Kanada déli részén fekszik, de az a baj, hogy az Ontario-Tó miatt eléggé hűvösnek érezzük a telet. Igazából elmondható, hogy a mostani tél még nem is volt annyira hideg, mert -20 foktól hidegebb éghajlat nem volt. Havat nem is sokat láttunk a télen. Azt azért viszont remélni tudjuk, hogy a nyár melegebb lesz, mint 20 fok és megelőzzük a depressziót, mert abból elég a télen.

Mára ennyi, mert nem tudom mi van a blogommal, de elég furcsán adja ki a dolgokat, de elértek a személyes blogomon is.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Bemutatkozás

2012. febr. 12. 20:07 - írta rockstar20 Torontóban, Kanadában élek a családommal (anyukámmal, apukámmal, és az öcsémmel). Két és fél éve kezdtem a blogot használni, mely inkább "világfájdalomból" állt. A leírás szerint: érdekes helyek, hírek, tények, képek és események az óceántúlról és a világ más tájairól. Komoly és komolytalan, személyes és közérdekű írások. Kanadai szokások, ünnepek, mentalitás, hitek/tévhitek, mítoszok és hétköznapok magyar szemmel. 12.-be járok egy közeli gimnáziumba, de ez nem az utolsó évem úgy ahogyan a magyarországi gimnáziumokba, ugyanis ez az utolsó előtti évem lesz.

"buta kis bohócként álmait kereste, de rájött, hogy igazán senki se szerette..."


 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Bemutatkozás
Friss kommentek
Legkommenteltebb
Archívum
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend